Felidézte, amikor körvonalazódott, hogy a Giro szervezői elképzelhetőnek tartanak egy magyarországi rajtot, széles összefogással az összes érintett minisztérium, a magyar szövetség (MKSZ) és a fővárosi önkormányzat is az ötlet mellé állt. Mint mondta, egyetlen más sportág sem tud így bemutatni egy országot: komoly befektetést igényel a rendezés, de hatalmas reklámértékkel bír. A 2010-es hollandiai Grande Partenza tapasztalatai alapján minden befektetett euró két másikat hozott közvetlenül. Révész Máriusz elmondta, 7,8 milliárd forintos kormányzati támogatással valósul meg a Giro-rajt.
Kifejtette, több száz előkészítő eseményt rendeznek és már idén is az olasz körverseny kommunikációs felületein népszerűsíthetik Magyarországot, az idei viadalt pedig az M4 Sport is közvetíti. Emlékeztetett arra, hogy eddig egyetlen magyar induló volt Bodrogi László személyében, de azon dolgoznak, hogy ismét legyen magyar résztvevő. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: a Giro d'Italia a Tour de France és a Vuelta a Espana mellett a három legjelentősebb kerékpárverseny egyike.
Az első vonal Magyarországon
„Óriási érdeklődésre lehet számítani, az utcák megtelnek rajongókkal, mivel a legjobb versenyzők, az első vonal érkezik Magyarországra. Olyan példaképek ők, akiktől tűrőképességet, alázatot, rendkívüli kitartást tanulhatunk.” Kifejtette, az olasz körverseny illeszkedik a világversenyek sorába, melyeknek Magyarország otthont adott vagy fog adni. Mint mondta, a magyar kormány szándéka a mindennapos mozgás népszerűsítése, ez az esemény pedig kivételes lehetőség a hazai turizmusnak, mivel „a három hazai szakasszal minél többet megmutathatunk a kivételes értékeinkből”.
„Eredményeink alapján, szurkolásban és a rendezés terén egyaránt sportnemzet vagyunk” – jelentette ki Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár. Közölte, a külképviseleteken is népszerűsíteni fogják a versenyt. „A Giro intézmény, amire az olaszok méltán lehetnek büszkék, és innentől egy kicsit a miénknek érezhetjük majd. Mindent megteszünk azért, hogy elmondhassuk: Magyarország a Giro eddigi legjobb rajtját rendezte.”